A sajtkészítés világának egyik legnagyobb és legrangosabb eseménye a World Cheese Awards, amely minden évben összehozza a világ legjobb sajtkészítőit, hogy megmérettessék legkiválóbb termékeiket. A 2024-es versenyt Portugália látta vendégül, ahol 47 ország 4786 sajtkülönlegességét bírálta el a 240 szakértőből álló nemzetközi zsűri. A rendezvény nem csupán a sajtok minőségének, hanem a kézművességnek, tradíciónak és innovációnak is ünnepe, amely óriási presztízzsel jár a díjazottak számára.

A Szarvasi Agrár Zrt. tejfeldolgozó üzeme évek óta aktív résztvevője ennek a neves eseménynek, és 2024-ben is sikerült kiemelkedő eredményeket elérnünk. Tavalyi bronzérmünk után idén két ezüstérmet hoztunk el, amelyekre rendkívül büszkék vagyunk.

Az első ezüstérmesünk a Cervinus Superiore, amely a Cervinus sajtcsalád legidősebb tagja. A 2023. február 13-án gyártott sajtunk már több mint 20 hónapos érlelési idővel rendelkezik, amely során karakteres, komplex ízvilága alakult ki. A másik elismert termékünk a Szarvasi Prémium, amely egyedi történetével és különleges sajtkultúrájával tűnik ki. Ez a sajtunk 2020. május 25-én készült, és az érlelési idő meghaladja az 50 hónapot. A Grande sajtunk kísérleti változataként indítottuk el, és már 2021-ben is komoly elismerést kapott, hiszen az Etyeki Sajtmustrán arany minősítést nyert, valamint az év sajtjának választották.

Ezek az eredmények a csapatmunka és a szakmai hozzáértés sikerei. Üzemünk lelkiismeretes dolgozói, valamint minőségügyi munkatársunk, Molnár Judit és sajtmesterünk, Pákozdi István nélkül ez a teljesítmény nem valósulhatott volna meg.

A World Cheese Awards sikerei megerősítenek bennünket abban, hogy a minőségi, hagyományokra épülő, ugyanakkor innovatív sajtkészítés nemzetközi szinten is értéket képvisel. Ez az esemény lehetőséget nyújt arra, hogy bemutassuk a magyar sajtkészítés hagyományait és minőségét, továbbá inspirációt merítsünk a nemzetközi trendekből.